EHE Családi nap Kisorosziban

Először választottuk az EHE családi nap helyszínéül a Kisoroszi határában, a sziget csúcsán lévő kemping környezetét.

A Duna alacsony vízállása és a Duna parti fák által nyújtott árnyék, nagyszerű helyszínt biztosított a programhoz.

Délelőtt érkezett a Csapat, egyesek indián kenukban Dunabogdányból, volt, aki autóval, de láthattunk autó tetején K2-es kajakot is, nem is céltalanul. A kajakot a Dunán ki lehetett próbálni, és sok jelentkező volt az „élmény körre”, a szigetcsúcs irányába és vissza.

A széles, aprókavicsos, parton fociztak a labda szerelmesei, dacolva a nappal, kánikulával. A Duna közelsége és ideális hőmérséklete igazi strandolást biztosított mindenkinek.

A sportolás közben, a fák árnyékában szorgos kezek készítették az ebédet (pincepörköltet). Krumpli pucolás, a hús kockázása, és csipetke készítése volt a feladat. Az elkészült pörkölt pedig igazán ízletes volt, nem is maradt sok belőle… Köszönet a készítőknek!

1 évestől 90 évesig, mindenki megtalálta a maga kikapcsolódását, szórakozását a varázslatos környezetben!

A nap végén a K2-es, és az indián kenuk a Dunán indultak hazafelé Dunabogdány és Szentendre irányába!

2013. augusztus 19.